MAGASRANGÚ LENGYEL ÁLLAMI KITÜNTETÉS PÁSZT PATRÍCIÁNAK

Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült dr. Pászt Patrícia a Krakkói Magyar Centrum alapító igazgatója.

Magasrangú lengyel állami kitüntetések átadására került sor 2015. január 14-én a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségén. Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült többek között Csonka András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia kulturális igazgatója, Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója, Bognár Attila, az A38 hajó alapítója és Pászt Patrícia a Krakkói Magyar Centrum alapító igazgatója.

A kapott kitüntetés a külföldi állampolgároknak adományozható civil kitüntetések rendszerében a második, azaz a „Fehér Sas Érdemrend” után következik, és azon külföldön élő lengyelek, illetve más állampolgárságú személyek kaphatják, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a nemzetközi együttműködés, főként a Lengyel Köztársaság más államokhoz és nemzetekhez fűződő kapcsolatainak fejlesztéséhez. A kitüntetést a köztársasági elnök ítéli oda saját hatáskörében vagy a külügyminiszter kezdeményezésére. Az elismeréseket Budapesten Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete valamint Katarzyna Sitko a Lengyel Intézet igazgatója adja át. A kitüntetettek között szerepel még Jerger Krisztina, Mitrovits Miklós, Tapolcai László, Reiman Judit, Kovács Zsuzsanna Orsolya és Fóti Judit.

A legmagasabb kitüntetési fokozatot, „A Lengyel Köztársaságért Érdemrend Nagykeresztjét” kapta – a nálunk is ismert személyek közül – többek közt Antall József 1993-ban, valamint George Bush 1995-ben.

 

http://www.budapeszt.msz.gov.pl/hu/esemenyek/magas_rangu_allami_kitunteteseket_adtak_at_a_nagykovetsegen__

információk