2003. október 21-24. NAPJAINK MAGYAR ÉS LENGYEL DRÁMAIRODALMA (Krakkó, Budapest)

Vendégeink voltak:

Ingmar Villqist (drámaíró , az utóbbi évtized nagy felfedezettje)
Paweł Miśkiewicz  (az utóbbi évek egyik legkiválóbb színházi rendezője)
Wojciech Majcherek (a Teatr c. folyóirat szerkesztője, a kortárs lengyel dráma egyik legkiválóbb ismerője)
Roman Pawłowski (Gazeta Wyborcza szerkesztője, az utóbbi évtized egyik legfelkapottabb szinikritikusa)
dr Wojciech Baluch (A Jagelló Egyetem Színházelmélet szakának tanára)
Jolanta Jarmołowicz (műfordító, Spiró György, hamvai Kornél, Tolnai Ottó, Háy János fordítója, a Poznani Egyetem Magyar Szakának Tanára)
Rafał Wiśniewski (Magyarországi Lengyel Nagykövet)
Maciej Szymanowski (A budapesti Lengyel Intézet igazgatója)
Spiró György (drámaíró)
Kárpáti Péter (drámaíró)
Hamvai Kornél (drámaíró)
P. Müller Péter (az OSZMI igazgatója)
Koltai Tamás (a Színház c. folyóirat főszerkesztője)
Sándor L. István (az Ellenfény c. folyóirat főszerkesztője)
Bérczes László (rendező)
Czajlik József (rendező)
Pászt Patrícia (műfordító, polonista)

Az 1989 utáni lengyel és magyar dráma – KÖNYVBEMUTATÓ KEREKASZTAL

október 21 – Krakkó
október 24 – Budapest

X. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

2003. április 24-27.

Kortárs Drámafesztivál

2003. április 22-28

7. Krakkói Könyvvásár (Targi Książki w Krakowie)

2003. október 23-26.

KÖNYVBEMUTATÓ

A kortárs drámairodalom válsága hosszú évek óta a színházi szakma “közkedvelt” témái közé tartozik, mind Magyarországon, mind Lengyelországban. Általánossá vált a siránkozás, amely a drámák minőségét és a kortárs színpadi adaptációk hiányát panaszolja. De vajon valóban ilyen kritikus lenne a helyzet a közép-európai – s ezen belül a magyar és lengyel – dráma háza táján ?

Tény, hogy a rendszerváltozással mindkét országban megszűnt az a politikai-társadalmi közeg, amely a drámairodalom számára (is) “megfelelő” terepet biztosított. Mind a magyar, mind a lengyel dráma-, és színházművészetben feleslegessé vált az a betanult kód-, és jelképrendszer, amelynek segítségével az író és az olvasó, a művész és a befogadó kommunikált egymással. Megszűnt a külső-belső ellenségkép, felbomlott a közös nyelv és értékrendszer – s mindez magával hozta a dráma válságát is.

Nehéz eldönteni, vajon az 1989-es év valóban cezúrát jelenthet-e országaink drámairodalmának fejlődésében, és milyen mértékben érintették a politikai-társadalmi változások a kortárs dramaturgia alakulását. Meghatározóak-e a régiónkban lezajlott változások a drámairodalom szempontjából, s ha igen, milyen szempontok szerint lehet osztályozni őket? Elsősorban a nyelvi, műfaji, esztétikai vagy éppen szociológiai, netán történelmi-politikai aspektusokat kell figyelembe venni e jelenség összehasonlító jellegű vizsgálatakor – és beszélhetünk-e egyáltalán jelenségről ?

2003-ban a krakkói Wydawnictwo Akademickie által kiadandó Új Magyar Dráma antológia valamint az Európa Kiadó gondozásában megjelenő Mai Lengyel Dráma című kötet elsősorban ilyen és más, hasonló jellegű kérdések feltevésére inspirálja az olvasót (s reméljük, hamarosan: nézőt is), ugyanakkor segítséget is kíván nyújtani azok megválaszolásában – az utóbbi tíz év magyar és lengyel drámatermésének összehasonlító vizsgálata és elemzése során.

Mivel két országban megjelenő, hasonló tematikájú kiadványról van szó és fontosnak tartjuk a rendezvényeket párhuzamosan megszervezni, szükséges egy ”összekötő” intézmény, amely összehangolja az eseményeket. A két drámakötet ötletét, válogatását valamint a könyvek megjelentetésének szervezési-koordinációs oldalát a Cracovia Expressz Alapítvány által működtetett krakkói Magyar Centrum vállalta magára. Miután alapítványunk felvette a kapcsolatot a krakkói Wydawnictwo Akademickie képviselőivel, a Magyar Könyv Alapítványhoz benyújtott közös pályázatunkon 600.000 forintot kaptunk a magyar drámakötet megjelentetésére, a fennmaradó összeget a lengyel kiadó teremtette elő. A kortárs lengyel drámakötet ötletével az Európa Kiadót kerestük meg, amely szintén pozitívan nyilatkozott, a Mai Lengyel Dráma nyomdai előkészületei már megkezdődtek.

A lengyel nyelven megjelenő magyar dráma-antológia az alábbi hat kiemelkedő kortárs magyar drámaíró egy-egy művét tartalmazza. Elsősorban az utóbbi évtized terméséből válogattunk, de úgy véltük, Nádas Péter lengyelül eddig még meg nem jelent Találkozása nem maradhat ki az antológiából.

  • NÁDAS Péter: Találkozás (1981)
  • TOLNAI Ottó: Könyökkanyar (1992)
  • KÁRPÁTI Péter: Akárki (1993)
  • PARTI NAGY Lajos: Ibusár (1996)
  • SPIRÓ György: Kvartett (1997)
  • HAMVAI Kornél: Hóhérok hava (2000)

A magyarul megjelenő lengyel dráma-kötet az alábbi műveket tartalmazza:

  • Slawomir MROŻEK: Özvegyek (1991)
  • Janusz GŁOWACKI: Antigoné New Yorkban (1994)
  • Bogusław SCHAEFFER: Kacsa (1994)
  • Tadeusz SŁOBODZIANEK : Ilja próféta (1998)
  • Ingmar VILLQIST: Helver éjszakája (2000)

SZIMPÓZIUM

A két drámakötetet megjelenését terveink szerint a szerzőkkel, irodalomtörténészekkel, színházi szakemberekkel és dramaturgokkal való szakmai beszélgetések és közönség-találkozók egészítik ki, a tavaszi budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a Kortárs Drámafesztivál és az őszi Krakkói Könyvvásárhoz kapcsolódóan.

A szimpózium témái:

  • Vajon valóban kritikus-e a helyzet a közép-európai – s ezen belül a magyar és lengyel – “nemzeti drama” valamint színházművészet háza táján?
  • Mi történt a “Nagy Öregek” művészetével az “Új Valóságban” (Mrozek, Rózewicz új drámái)
  • A mai lengyel és magyar dráma színpadi megvalósulásai – fiatal szerzők, ifjú rendezők
  • “Shopping and fucking” és az “Ifjú brutálisok” valósága – a nyugat-európai realista, naturalista dráma hatása régiónk drámaművészetére
  • Schaeffer és Slobodzianek Magyarországi fogadtatása
  • Hamvai és  Egressy Lengyelországi fogadtatása

A szimpózium vendégei (kb. 50 fő):

  • A szerzők: NÁDAS Péter, TOLNAI Ottó, KÁRPÁTI Péter, PARTI NAGY Lajos, SPIRÓ György, HAMVAI Kornél (Magyarország) valamint Slawomir MROŻEK, Janusz GŁOWACKI, Bogusław SCHAEFFER, Tadeusz SŁOBODZIANEK, Ingmar VILLQIST (Lengyelország)
  • A fordítók: Bába Krisztina, Kálmán Judit, Pászt Patrícia (Magyarország) valamint Jerzy Snopek, Jolanta Jarmolowicz (Lengyelország)
  • A kiadók képviselői: Osztovits Levente (Európa Kiadó), Adam Lejczak (Wydawnictwo Akademickie)
  • Színházkritikusok, irodalomtörténészek: Nánay István, Nánay Fanni, Koltai Tamás, Lajos Sándor, Upor László, stb. (Magyarország), Tadeusz Nyczek, Malgorzata Sugiera, Joanna Zajac, Wojciech Majcherek, (Lengyelország)
  • Színházi rendezők: Bérczes László, Borbély Sándor, Bocsárdi László (Magyarország), Mikolaj Grabowski, stb (Lengyelország)

RÉSZLETESEBB LEÍRÁS

„Mrożek” – vágja rá hazánkban szinte automatikusan mindenki, amikor a modern lengyel drámairodalom kerül szóba. Kis gondolkozás után előkerül Gombrowicz, esetleg Różewicz neve, olykor felmerül Witkiewiczé, sőt, némi időzavarral a századfordulón alkotó Wyspiańskié is. Tény, hogy a felsorolt művészekben valóban a XX. század legkiválóbb lengyel drámaíróit tisztelhetjük, akik nem csupán szűkebb hazájukban vívtak ki nagy elismerést, de méltán kerültek a világirodalom élvonalába és váltottak ki jelentős visszhangot Magyarországon is. Különösen érvényes ez Sławomir Mrożek írói tevékenységére, amely metaforikus és parabolisztikus formanyelvénél fogva hazánkban ugyanolyan kíméletlen éllel és megsemmisítő erővel leplezte le a „közös barakk” abszurd valóságát, mint Lengyelországban, s ezáltal – talán nem túlzás állítani, – némiképp saját írónkként is tekintünk rá.

Az utóbbi évtizedek változásai és a magyar-lengyel kapcsolatok már-már közhellyé fáradt kölcsönös meglazulása azonban nem hagyták érintetlenül ezt a műfajt sem: 1989 után egymás drámairodalmáról szóló információink gyakorlatilag megrekedtek a 60-as évek szintjén. Ennek okai nem csupán a „barátság elhalványulására” vezethetők vissza, hanem elsősorban a kortárs dráma válságaként emlegetett jelenségre, amely a 90-es évek elején mindkét ország színházi szakmájának örökzöld témái közé tartozott. Általánossá vált a modern drámák és kortárs színpadi adaptációk hiánya feletti a sopánkodás, és egymást érték e „lehetetlen helyzet” megoldását sürgető szakmai fórumok.

Tény, hogy a rendszerváltozással mindkét országban megszűnt az a politikai-társadalmi közeg, amely irodalmi szempontokból “megfelelő” terepet, “drámai szituációt” és “inspirációt” biztosított a művészek számára. Az alkotók többsége a cenzúra elkerülése végett a metaforikus formanyelv elszigetelt világát választotta, ez az „egymásra-kacsintás” közösséget teremtett író és olvasó között. A lengyel színjátszás lényegét, küldetését kétszáz évig az határozta meg, hogy valami (az idegen megszállás vagy a politikai rendszer) ellenében emeljen hangot. 1989 után eltűnt a külső-belső ellenségkép s ezáltal feleslegessé vált az a betanult jelképrendszer, amelynek segítségével a művész és befogadó hallgatólagos konszenzus útján kommunikált egymással. Felbomlott a közös nyelv és értékrendszer, s mindez magával hozta a dráma és nyelvezetének válságát is. A megváltozott helyzetben ugyanis az elsődleges gondot paradox módon éppen a szabadság, a nyílt beszéd és szabad megnyilvánulás jelentette. Megszűntek azok a problémák, amelyek ellen tiltakozni lehetett, a kortárs alkotók legtöbbje azonban hirtelen nem tudta feltalálni magát az új szituációban és sokáig (olykor máig) ugyanazt a kódrendszert alkalmazta, mint a korábbi évtizedekben. Ebből a szempontból a poszt-kommunista országok drámairodalmában valóban korszakhatárnak mondható a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója, habár fontos megjegyezni, hogy e kérdés behatóbb elemzése során számos – nyelvi, műfaji, esztétikai, szociológiai, és történelmi-politikai – aspektust is figyelembe kell venni.

1989 óta azonban eltel egy-pár év; hazánkban és Lengyelországban is lassan kezdünk kilábalni e válságból, egyre sűrűbben bukkannak fel az ígéretesebbnél ígéretesebb alkotók, izgalmas témák és tendenciák. Szerencsés egybeesés folytán az érdeklődés is újra megnőni látszik a két országban egymás kultúrája, művészete, irodalma iránt. Amennyire azonban az utóbbi években ismét egymás után jelennek meg a lengyel nyelvről magyarra fordított kortárs szépirodalmi művek, a dráma műfaját e pozitív folyamat mindezidáig elkerülte. Az utolsó válogatás „Modern lengyel drámák” címmel 1968-ban, tehát 35 évvel ezelőtt (!) jelent meg szintén az Európa Kiadó gondozásában, azóta pedig csupán három önálló kötet (Wyspiański – 1989, Gombrowicz -1984, 1998, Mrożek – 2000) látott napvilágot. 1989 utáni új lengyel drámákkal csak színházi folyóiratok (legtöbbször a „Színház”) mellékleteiben találkozhatunk, elvétve. Hasonló a helyzet Lengyelországban is, ahol nagyritkán a Dialog című színházi folyóirat hasábjain jelenik meg egy-egy magyar mű – pedig a kölcsönös érdeklődés sokkal nagyobb lenne.

A Mai Lengyel Dráma című válogatás és az Új Magyar Dráma antológia, valamint a köré szervezett magyarországi és lengyelországi szimpóziumok és találkozók tehát égető hiányt pótolnak.

irodalom