Köszönet a lengyel-magyar segítségért – Szmolenszk és Devecser

Megindulással fogadtuk a magyar részvétnyilvánítók sorait, melyben szolidaritásukat fejezték ki gyászoló lengyel barátaink számára a szmolenszki tragédia után.
Hálásan köszönjük  a lengyel polgárok adományait a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

A honlapra érkező 882 bejegyzést tartalmazó Kondoleáló Könyvet a Krakkói Magyar Centrum és minden részvétnyilvánító magyar polgár nevében ünnepélyes keretek között átnyújtottam prof. Jacek Majchrowski úrnak, Krakkó Polgármesterének.
A Polgármester úr szemében valódi meghatódás tükröződött és sokáig szorongatta a kezemet őszinte köszönetnyilvánítását kifejezve. Kérte, hogy köszönetét adjam át a baráti magyaroknak, amiért – mint a történelem folyamán oly sokszor – most is velük voltunk e nehéz pillanatokban.
Úgy gondolom, ez volt a legkevesebb, amit tehettünk, mégis úgy tűnik, hogy ez a “kevés” igenis sokat jelentett lengyel barátaink számára.

Ezúton szeretném megköszönni az Ön hozzájárulását e gesztushoz, felajánlva egyúttal a Krakkói Magyar Centrummal való kapcsolattartás lehetőségét – szívesen tájékoztatjuk Önt az eljövőben lengyel eseményeinkről, amennyiben beleegyezését adja.

Megtisztelő sorait és figyelmét még egyszer megköszönve,

Tisztelettel,
Pászt Patrícia
Igazgató

Szervezetünk közhasznú alapítványként működik, így amennyiben tevékenységünket támogatásra méltónak ítéli, szívesen fogadjuk felajánlásait
(1 %)

Adószám:18102808-1-42
Cracovia Expressz Alapitvány (Krakkói Magyar Centrum)
Tel.: (+48) 12-430-1921
Fax: (+48) 12-422-1404
Mobile: (+36) 309-612-002
centrum@hungary.art.pl
www.hungary.art.pl

A vörösiszap áldozatainak megsegítésére rendezett adománygyűjtés részletei a 2. oldalon olvashatóak.

egyéb programok