2007. augusztus 25. – szeptember 2. KÁZMÉRNEGYED ERZSÉBETVÁROSBAN KRAKKÓI ZSIDÓ KULTURÁLIS NAPOK (Budapest, Erzsébetváros)

Budapest VII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Cracovia Expressz MAGYAR-LENGYEL KULTURÁLIS Alapítvány
A lengyelországi zsidó kultúrát bemutató Kázmérnegyed Erzsébetvárosban – Krakkói Zsidó Kulturális Napok Budapesten című program a tavaly újonnan alakult budapesti VII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat valamint a hatodik éve közhasznú szervezetként működő Cracovia Expressz Magyar-Lengyel Kulturális Alapítvány (Krakkói Magyar Centrum) közös kezdeményezése. Minthogy e két szervezet ideái és céljai rokonságot mutatnak, a közeljövőben közös összefogással egyre több reprezentatív programmal szeretnénk színesebbé tenni a VII. kerület és Budapest kulturális életét.
Fontos céljaink egyike a regionális kisebbségi párbeszéd előmozdítása. A Budapest és Krakkó között aláírt partnervárosi egyezménynek köszönhetően két éve egy felélénkülő, intenzív szellemi-kulturális párbeszéd vette kezdetét a két város között. E kezdeményezésre építve az alapítvány a kisebbségi önkormányzattal és más szervezetekkel karöltve rendezvényeivel teret kíván nyitni egy lokális együttműködés előtt, amely – a tervezett ciklikus programoknak s aktív tapasztalatcserének köszönhetően – hídat építhet ki a magyarországi lengyelek és a lengyelországi magyarok között.
Szeretnénk ugyanakkor, ha programjaink nem csupán a hagyományos értelemben vett nemzetiségi megmozdulások fogalmait merítenék ki, de megcéloznák és eljutnának a lengyel-magyar kapcsolatok iránt érdeklődő aktív fiatalokhoz valamint az erzsébetvárosi átlagpolgárokhoz is – egyszóval élő, népszerű, mai lengyel kulturát szeretnénk közvetíteni a lengyelséggel szimpatizáló kerületi és fővárosi lakosok számára.
Nagysikerű márciusi Krakkói hétvége című programsorozatunk után most egy legalább olyan színes és gazdag eseményeket felvonultató nyárvégi lengyel mini-fesztivált tervezünk. A Kázmérnegyed Erzsébetvárosban című program a lengyel-magyar barátság, a Budapest-Krakkó expressz következő állomása lesz, amelyet reményeink szerint a közeljövőben számos új megálló követ majd.

A krakkói Kázmérnegyed (Kazimierz) évszázadokon keresztül, egészen a második világháborúig a lengyel zsidóság egyik kulturális központja volt. A kerületben, amely a lengyel és a zsidó kultúra közös emlékeinek és műemlékeinek egyik leggazdagabb tárháza, máig sok világi és szakrális jellegű műemlék maradt fenn. E misztikus városrész pontosan érintetlenségénél, nosztalgikus, múltidéző hangulatánál fogva vált világprodukciók, történelmi témájú filmek gyakori kulisszájává, helyszínévé. Itt forgatták többek között Steven Spilberg Oscar díjas filmjének a Schindler Listájának néhány jelenetét is.
Erzsébetváros és Kázmérnegyed között számos párhuzamot lehet felfedezni – a kerületek központi elhelyezkedése, a szecessziós építészet, a zsidó kultúra egykori domináns jelenléte, mára pedig mindkét urbanisztikai egység átalakulásával jelentkező multikulturális-jelleg erős rokon vonásokat mutat. A háború előtti zsidó és nem zsidó polgárság békés mindennapjai, a kiskereskedések, szűk kis utcák, a zsinagógák és zsidótemető jellegzetes és zárt miliője, majd később a deportálás és a II. világháború során a zsidó lakosság megsemmisítésének tragikus emléke, mindezek mindkét városrész életének meghatározó történelmi momentumai.
Kazimierz azonban nem csupán múltjáról nevezetes. A ma is pezsgő életéről híres kerület, amelyben számos művészeti és kulturális szervezet működik, a fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen látogatott helye. A program összeállításánál ezáltal fontos szempontnak tartottuk, hogy a bemutatkozás ne csupán múltbatekintő jellegű legyen, de a városrész jelenébe, mai eleven kulturális életébe és hétköznapjaiba is betekintést nyújtson, a helyi intézmények képviselőinek bevonásával.

Megtisztelő jelenlétére számítva szeretettel várjuk programjainkon!

Hardy Olivér
A VII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke

Pászt Patrícia
A Cracovia Expressz Magyar-Lengyel Kulturális Alapítvány elnöke
A VII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese

PROGRAMJAINK

Augusztus 26. (vasárnap) 17.00
Janusz Makuch, a krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál igazgatójának előadása
Krakkóban 1988 –ban került először megrendezésre a Nyári Zsidó Fesztivál.
A fesztivál azóta világszínvonalú, hatalmas látogatottságú rendezvénnyé nőtte ki magát, mely minden évben rendkívül gazdag programmal, igényes és színes eseménysorozattal várja a látogatókat. Az idén 17. évfordulójához érkező nagyszabású fesztivál számos zenei világklasszist szerepeltetett. A fesztivál szellemi atyja, programigazgatója a fesztivál történetéről, missziójáról tart előadást.
Helyszín: Godot Kávéház, Bp. VII. ker., Madách út. 8

Augusztus 26. (vasárnap) 18.00
A krakkói Shalom Galéria festménykiállítása
A Kázmérnegyedben található képgaléria Krakkó leggazdagabb képanyagával rendelkező galériáinak egyike. A tárlat színes összeállításával kíván a kortárs lengyel festészetről és képzőművészetről képet adni a magyar közönségnek.
Helyszín: Godot Galéria, Bp. VII. ker., Madách út. 8

Augusztus 28. (kedd) 18.00
Krakkói Kázmérnegyed. Katarzyna Dorota fotókiállítása
A fiatal fotóművész speciális technikával készült képei olykor sajátos humorral, nagy érzékenységgel és sok őszinteséggel mutatják be a Kázmérnegyed életét, mindennapjait.
Helyszín: Szimpla Kert, Bp VII. ker., Kazinczy u. 14.

Augusztus 29. (szerda) 20.00
A Max Klezmer Band koncertje
A 1998 óta létező nagysikerű Max Klezmer Band a krakkói kázmérnegyed tradicionális zsidó zenei világát reprezentálja. Ugyanakkor a formáció egyedülálló módon tett kísérletet a zsidó néphagyományok, zenei folklórvilág, valamint jazz improvizációs elemek ötvözésére. Számos országban szerepelt sikeresen Fehéroroszországtól, Szlovákián, Csehországon, Németországon, Franciaországon, Lettországon keresztül Svédországig.
Helyszín: Kis Zsinagóga,Bp. VII. ker., Rumbach Sebestyén u. 11-13

Szeptember 2-3 (vasárnap-hétfő) 20.00
Lengyel rövidfilmek vetítése
A Kázmérnegyed Erzsébetvárosban eseménysorozat keretében fiatal lengyel filmesek legújabb alkotásaiból, zsidó tematikájú rövid-, és dokumentumfilmekből készült összeállítást mutatunk be.
Helyszín: Örökmozgó Filmmúzeum, Bp. VII. ker., Erzsébet krt. 39

egyéb programok