2005. március 9-24. IV. MAGYAR FILMTAVASZ (Wrocław, Krakkó, Varsó)

JÁTÉKFILMEK

A budapesti Lengyel Filmtavasz mintájára szervezett áttekintést idén immár negyedik alkalommal rendezzük meg Lengyelországban. Minden évben az aktuális évi budapesti Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból válogatunk, lehetőséget teremtve a lengyel közönségnek, hogy legalább egyszer egy évben megtekinthesse a legújabb magyar filmtermést és megismerkedjen a fiatal alkotókkal. Rendezvényünk 2001-ben éve indult, és azóta a német és francia filmnapokkal együtt szervesen beépült Krakkó kulturális életébe.

Lengyelországi filmszemléinken eddig is jelentős delegáció képviselte a magyar mozgókép legjavát, vendégeink voltak: Dyga Zsombor, Török Ferenc, Herendi Gábor, Pálfi György filmrendezők, Marosi Gábor és Horváth Árpád operatőrök, Lovas Balázs forgatókönyvíró, Czakó Judit vágó valamint Durst György producer.

Tavalyi fesztiválunkon pótszékes teltházzal vetítettük a magyar filmeket a Krakkói Főtér melletti ARS művész moziban. Krakkón kívül idén még három lengyelországi nagyváros is jelentkezett azzal az igénnyel, hogy filmszemlénket ismételjük meg náluk is, és ennek a felkérésnek örömmel teszünk eleget.

Négy év tapasztalata után bátran állíthatjuk, hogy az új magyar film megtalálta új, állandó közönségét Lengyelországban, sőt, az érdeklődés évről-évre nagyobb. Külön öröm számunkra, hogy a vetítésekre zömmel a fiatal korosztály vált jegyet, tehát nem csupán a magyar film iránti „nosztalgia” vezeti az embereket a mozikba, hanem a valódi érdeklődés.

ANIMÁCIÓ

MAGYAR ANIMÁCIÓS MARATON keretében negyven év magyar animációs filmjeinek legjavából adunk áttekintést Lengyelország hét nagyvárosában. Január 10. és március 15. között 45 alkotó több mint 90 filmje kerül bemutatásra egy-egy nyolcórás program keretében Varsóban, Wroclawban, Krakkóban, Lódźban, Lublinban, Chorzówban és Poznańban. A Krakkói Magyar Centrum szervezésében megvalósuló rendezvény Varga Csaba és a Varga Stúdió, Jankovics Marcell és a Pannóniafilm valamint a Kecskemétfilm  alkotásait mutatja be a hatvanas évektől napjainkig. A Magyar Filmszemle keretében Varga Csaba és a Varga Stúdió filmjeit vetítjük.

WROCŁAW

09.03. (szerda) 16.30
Fliegauf Benedek: DEALER     (135’)
09.03. (szerda) 19.00
Török Ferenc: SZEZON (92’)
10.03. (csütörtök) 14.15
Varga Csaba: Bogár (8’)
Milorad Ksrtic: My baby left me (8’)
Iain Gardner: Akbar’s Cheetah (6’)
Miklós Varga: Metro (6’)
Balázs Pál: Ranbo 13 (5’)
10.03. (csütörtök) 16.30
Janisch Attila: MÁSNAP (119’)
10.03. (csütörtök) 19.00
Steven Lovy: mix (97’)
12.03. (szombat) 16.00
Szabó István: SZEMBESÍTÉS (108’)

KRAKKÓ

17.03. (csütörtök) 19.00
Ünnepélyes megnyitó
Közönségtalálkozó
Milorad Ksrtic: My baby left me (8’)
Steven Lovy: MIX (97’)
18.03. (péntek) 19.00
Varga Miklós: Metró (6’)
Fliegauf Benedek: DEALER     (135’)
19.03. (szombat) 19.00
Varga Csaba: Bogár (8’)
Szabó István: SZEMBESÍTÉS (108’)
20.03. (vasárnap) 19.00
Iain Gardner: Akbar’s Cheetah (6’)
Janisch Attila: MÁSNAP (119’)
21.03. (hétfő) 21.00
Balázs Pál: Ranbo 13 (5’)
Török Ferenc: SZEZON (92’)

VARSÓ

21.03. (hétfő) 20.00
Ünnepélyes megnyitó
Közönségtalálkozó
Fliegauf Benedek: DEALER     (135’)
22.03. (kedd) 20.00
Janisch Attila: MÁSNAP (119’)
23.03. (szerda) 20.00
Steven Lovy: mix (97’)
24.03. (csütörtök) 20.00
Szabó István: SZEMBESÍTÉS (108’)

ŁÓDŹ

31.03. (csütörtök) 18.00
Fliegauf Benedek: DEALER (135’)
31.03. (csütörtök) 20.00
Janisch Attila: MÁSNAP (119’)
1.04. (péntek) 18.00
Török Ferenc: SZEZON (92’)
02.04. (szombat) 20.00
Szabó István: SZEMBESÍTÉS (108’)

DEALER
2004, 135 perc
Kizárólag erős idegzetű, felnőtt nézőknek!
Írta és rendezte: Fliegauf Benedek
Operatőr: Szatmári Péter
Szereplők: Keresztes Felícián, Thurzó Barbara, Szigeti Anikó, Balogh Edina
Díjak: Berlin Nemzetközi Filmfesztivál– Fórum, 2004:  Berliner Zeitung olvasói díja a Fórum legjobb filmjének Budapest Magyar Filmszemle, 2004:  Legjobb rendezés, Legjobb forgatókönyv, Arany Mikrofon díj Lagów Nemzetközi Filmfesztivál, 2004:  Bronz Fürt díj Lecce Európai Filmek Fesztiválja, 2004:  Rendezői különdíj, Legjobb operatőri díj Szatmári Péternek Mar del Plata Nemzetközi Filmfesztivál, 2004: Legjobb rendezés díja, Külön elismerés a képi és zenei egység művészi megteremtésért, Argentin filmkritikusok díja, FIPRESCI-díj, Operatőri díj Szatmári Péternek Wiesbaden GoEast Filmfesztivál, 2004: Legjobb rendezés díja

A film egy kábítószer-kereskedő egy napját mutatja be. A főszereplő sokféle szociológiai közegben mozog, a film mégsem elsősorban a drogtársadalomról szól. Sokkal inkább egy személyes tragédiát jár körbe, melyen keresztül ősi sorskérdéseket vizsgál. Mennyire vagyunk képesek befolyásolni sorsunkat? Mikor hozzuk rossz döntéseinket, melyek adott esetben végzetesek lehetnek?

MÁSNAP
2004, 119 perc
Rendező: Janisch Attila
Forgatókönyv: Forgách András
Operatőr: Medvigy Gábor
Rendező: Janisch Attila
Forgatókönyv: Forgách András
Operatőr: Medvigy Gábor
Zene: Arvo Pärt, Hans Mittendorf, Schachram Poursoundmand
Szereplők: Gáspár Tibor, Derzsi János, Derzsi Borbála, Szarvas József, Újlaki Dénes
Díjak: Budapest Magyar Filmszemle, 2004:  Fődíj, Legjobb operatőr díja, Legjobb színész díja, Legjobb mellékszereplő díja

Kerékpáros idegen járja az elhagyatott vidéket. Magányos házat keres – családi örökségét. A környék lakói gyanakodva figyelik egymást és minden idegent, aki erre téved. Kivetik maguk közül azt, aki eltér íratlan törvényeiktől. Így tesznek azzal a tizenöt éves lánnyal is, akit brutális kegyetlenséggel megöl valaki aznap.

MIX
2004, 97 perc
Rendező és forgatókönyv: Steven Lovy
Operatőr: Vecsernyés János
Zene: Timothy Kelly
Szereplők: Alex Weed, Csákányi Eszter, Gryllus Dorka, Kulka János, Rudolf Péter
Díjak: Budapest Magyar Filmszemle, 2004:  Különdíj a legjobb vágásért Steven Lovynak, Diákzsűri: Legjobb elsőfilm díja

A történet főhőse, Mitch egy tehetséges, amerikai tinédzser, aki apja nyomására zongoraművész pályára készül, de titkon más tervei vannak: DJ. akar lenni. A fiú és apja, Peter közt húzódó ellentét egyre éleződik miután Budapestre utaznak, a nagypapa temetésére. A fiú „véletlenül” a városban ragad barátok és pénz nélkül. A film a XXI. századi Budapest éjszakai életét mutatja, fiatalokkal, fiataloknak, kiváló zenével.

SZEMBESÍTÉS (Taking Sides)
2001, 108 perc
Rendezte: Szabó István
Forgatókönyv: Ronald Harwood
Operatőr: Koltai Lajos.
Szereplők: Harvey Keitel, Stellan Skarsgård, Moritz Bleibtreu, Oleg Tabakov, Ulrich Tukur, Hans Zischler

„A zsenialitás nem adhat felmentést a döntések erkölcsi felelőssége alól.”
Berlin, röviddel a második világháború után. Egy amerikai tiszt érkezik a városba, hogy kivizsgálja a híres német karmester, Wilhelm Furtwängler ügyét. A mester ugyanis a háború alatt végig a 3. birodalom fővárosában maradt és dolgozott: zenekara élén a náci Németország legnagyobb ünnepein lépett fel. Az amerikai úgy gondolja, ez megbocsáthatatlan bűn volt, amiért egy zseniális művésznek is bűnhődnie kell, Furtwängler véleménye viszont egészen más: azt állítja, sosem azonosult a náci eszmékkel, és zenéje, a művészet őrzése a nehéz időkben sokkal inkább érdem, mint bűn. A film története egy kihallgatás története, két, eszméihez végsőkig ragaszkodó férfi szembenézésének története. Az ő összecsapásaik hátterében azonban egy egész világ tárul fel: azoké, akik a náci Németország hátországának hétköznapjait élték, és azoké, akik úgy érzik, vétkesek közt bűn némának maradni.

SZEZON
2004, 92 perc
Rendező: Török Ferenc
Forgatókönyv: Podmaniczky Szilárd és Török Ferenc
Operatőr: Garas Dániel
Zene: ZAGAR
Szereplők: Nagy Zsolt, Rezes Judit, Nagy Ervin
Díjak: Budapest Magyar Filmszemle, 2004: A legjobb férfi mellékszereplő díja Nagy Ervinnek

2003. nyarán három huszonéves fiatal – Guli, Virág és Nyéki Peti -, tengődik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban. Néhány éve végeztek a debreceni vendéglátóipari szakközépben, most a helyi ˝Flash˝ diszkóban dolgoznak pultosként. A történet főszereplője Guli, nehezen találja helyét a sivár kisvárosi közegben. Anyja, aki férje halála miatt, születésétől egyedül neveli a fiút, a kabai cukorgyár üzemi fogorvosa. Guli utálja a cukrot. Andi, Guli volt szerelme most a ˝Flash˝ diszkó tulajával jár. Guli mosogatás közben eltör egy poharat, egy vendég elvágja a száját, emiatt kirúgják a diszkóból. A fiú anyja pénzéből tengeti eseménytelen hétköznapjait. A srácok a karcagi strandon megismerkednek három fiatal lánnyal, elhívják őket bulizni a Flash diszkóba, Guli volt munkahelyére, ahol Virág és Nyéki még mindig pincérként dolgozik. Guli viszi ki a lányokat kocsival, jól indul az este: Virág áll a kapuban, Győri a pultos, nem kell semmiért fizetni. Váratlanul betoppan a főnök társasága. Guli ráköszön Andira. Mire a főnök neki esik: ˝takarodjál kifelé, ide cigány nem jöhet!˝ A fiúk hiába tiltakoznak, Guli megszégyenítve távozik. Másnap a fiúk elhatározzák, hogy itt hagyják ezt a ˝lepratelepet˝. Guli kocsijával elindulnak: irány a Balaton!

film