2007. november 16 – 22. XIV. ETIUDA & ANIMA NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL (Krakkó)

Krakkóban 2007 november 16-22 között kerül megrendezésre a XIV. ETIUDA Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amely a májusi Nemzetközi Dokumentum- és Rövidfilmfesztivál mellett Lengyelország második legnagyobb és legnépszerűbb ilyen jellegű rendezvénye. A rendezvényen, amelyet az egész világ művészeti és filmművészeti hallgatóinak és munkáinak szentelnek, minden évben több ezer érdeklődő vesz részt. A rendezvény egyik fő célja, hogy olyan – sokszor a hivatalos filmoktatás keretein kívül készített – izgalmas művészeti bemutatkozásoknak és debütálásoknak adjon helyet, amelyek a filmművészet eljövendő jeles személyiségeire és közeljövőben elkészülő remekműveire utalhatnak.

A civil szervezetként működő Krakkói Magyar Centrum közvetítésének köszönhetően hazánk már hatodik éve nagy sikerrel és komoly programmal képviselteti magát a rendezvénysorozaton. 2000 óta vendégeink voltak: Jankovics Marcell, Cakó Ferenc, Xantus János, Pálfi György, Kenyeres Bálint, Durst György, Muhi András és Gyürei Vera.

Idén a Fesztivál felkérésére alkalmunk kínálkozott meghívni a rövidfilmfesztivál zsűrielnök posztjára Dr Kende János operatőrt,  Kossuth díjas érdemes művészt, A Budapesti Filmművészeti Egyetem Operatőr szakának tanszékvezetőjét.

A ZSŰRI
Kende János – zsűrielnök ETIUDA,
Bjørn Ståle Bratberg – zsűri ETIUDA
Saša Gedeon – zsűri ETIUDA
Jadwiga Głowa – zsűri ETIUDA
Martin Pošta– zsűri ETIUDA

film