2009. július 5-19. VIII. VISEGRÁDI NYÁRI EGYETEM (Krakkó)

Vendégeink:
Karádi Éva
Kiss Róbert
Pászt Patrícia
Pető Andrea
Rajk László

LEÍRÁS

A krakkói Magyar Centrum valamint lengyel, cseh és szlovák partnereink szervezésében megvalósuló 8. Visegrádi Nyári Egyetem a nyolc évvel ezelőtt elindított, nagy sikerrel megrendezett rendezvénysorozat folytatása.  A szervezésben résztvevő partnerintézmények: Villa Deciusz Egyesület (Krakkó), Demokrácia Központ (Prága), Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (Pozsony). A program évről-évre a Nemzetközi Visegrádi Alap, Krakkó Városa, valamint a Kislengyelországi Vajdaság támogatásával jön létre Krakkóban. A Visegrádi Nyári Egyetem fővédnöke Lengyelország Köztársasági Elnöke. Idei évben vendégeink; Pető Andrea, Ferge Zsuzsa, Pászt Patrícia, Rajk László

A kéthetes rendezvénysorozat alatt megrendezésre kerülő, angol nyelvű előadások és szemináriumok gazdasági, politikai, szociológia valamint kulturális problémákat tárgyalnak és többek között a környezetvédelem, turizmus és az Európai Uniós tagság legfontosabb tapasztalataival foglalkoznak.

A programra a Visegrádi Négyek szakembereit, ezen belül neves magyar újságírókat, tanárokat, politikusokat és a visegrádi országok kulturális életének jeles képviselőit hívjuk meg. Tavalyi rendezvényünk magyarországi előadói voltak, Tamás Pál az MTA Szociológiai Intézetének igazgatója, Forrai Kristóf a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója valamint Lánczi András a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézet igazgatója, valamint Rajk László építész. A Krakkói Magyar Centrum a magyar kvalifikáció és koordináció irányítását végző szervezetként a kezdetektől, nyolc éve társszervezője a rendezvénynek.

További információ: http://www.villa.org.pl/e_p_letnia.php

RÉSZLETES PROGRAM

Letölthető magyar és angol nyelven MsWord formátumban a lenti linkre kattintva.

nyári egyetem